Dubravszky László: A reinkarnáció és karma gondolata a mindennapi életben 

Budapest, 1965. április 9.

   Az okkultizmus összes tanításai közül a Reinkarnáció és Karma gondolata az, amelyik gyakran és helyesen átgondolva, a legmélyebbre ható változásokat hozhatja létre az ember lelkivilágában, és átalakíthatja szempontjait a földi élet, a földi szenvedések, s örömök jelentőségének egyéni megítélését illetően. Azt lehetne mondani, hogy a gyakorlati okkultizmus itt kezdődik. Ezzel a kérdéssel nemcsak nagy életválságok idején, hanem a mindennapi életben is folyton foglalkozni hatalmas belső élményekkel jár, mert kiemeli az embert a mai társadalomnak primitíven anyagias és egészen a Földbe beragadt szempontjaiból, amelyekkel igazi probléma sohasem oldható meg a lélekben s módot ad, hogy magasabb szempontokból nézze az ember saját és embertársainak életalakulásait, s érzéket szerezzen a nagy szellemi összefüggések felismeréseihez.
Általában azt szokták mondani, hogy a Reinkarnáció és Karma keleti, hindu tanítás, amely onnan jött át az utolsó két évszázadban az európai irodalomba és ezáltal vált a gondolat egyáltalában ismertté a fehér kultúrában. A modern okkultizmus viszont azt tanítja, hogy a Reinkarnáció és Karma törvényei s valósága egykor az egész emberiség ismereti kincse volt, ami az anyagbasüllyedés évezredei (Kis Kali Yuga) alatt lassan a legtöbb helyen kiveszett, csak Indiában maradt meg mind a mai napig. Az emberiségnek és főleg a haladás élén járó fehér embernek, mélyen az anyagba kellett süllyednie, hogy a szellemi világokkal való minden közvetlen kapcsolat elvesztésével éber nappali tudatát maga, szabadon, a mai mértékig kifejlessze. Ennek megtörténtével azonban az embernek ismét a szellemi felé kell fordulnia, de most már saját szabad akaratából és választásából. Ezért válik most megint ismertté sok minden és közöttük elsősorban a Reinkarnáció és Karma gondolata. Ami régen automatikusan volt adva, azt most tudatosan és szabadon kell megszereznünk s ugyanúgy fel is használnunk. Ebből mérhetetlenül több következik, mint az adottságból származó automatikus felhasználásból… Ebben rejlik a fejlődés.
Lássuk már most egészen röviden, hogy mi a Reinkarnáció és Karma szorosan egymásba függő gondolatának lényege. Az emberiségnek nevezett és számos milliárd szellemből álló csoport feladata, hogy a szabadság és szeretet princípiumait fejlessze ki s azokat vigye be a Kozmoszba. A cél csak nagyon hosszú fejlődési úton át érhető el és nem a szellemvilágban, hanem bizonyos fokig azon kívül, alacsonyabb léttagozatok (asztráltest, étertest, fizikai test) közé zárva. Mivel a szellemnek ez a kiközösítése a szellemi világból csak bizonyos ideig történhet, tehát azt a hosszú fejlődési úton igen sokszor meg kell ismételni. Ez a Reinkarnáció. Minden egyes Reinkarnáció csak keveset változtat a szellemen, csak keveset fejleszt rajta, ezért igen sok reinkarnáció szükséges a cél eléréséig, mindig más és más környezet, viszonyok, stb. között. Szabadság csak akkor jöhet létre, ha választani lehet több lehetőség között. Nyilvánvaló, hogy ezek között lesznek olyanok, amelyek legegyenesebben vezetnek az emberi misszió teljesítésére, mások hosszasabb kerülő utakon, ismét mások egyenesen ellentétes irányba vezetnek. Ezt az utóbbit szolgálják az Ellentét szellemei, az ördögi erők, amelyek főleg az alsóbb léttagozatokon keresztül akarják az ember választási lehetőségét igazi feladatával ellentétes irányba befolyásolni, amit annál könnyebben tehetnek meg, mert a helyes úton haladni sok fáradságot, lemondást, önzetlenséget, szenvedést jelent, a rossz pedig kényelmet, örömet, előnyt ígér pillanatnyilag a földi testbe inkarnált emberszellemnek. Az elkövetett mulasztások és más embereknek saját önző céljaink érdekében okozott ártalmak viszont utólag helyrehozandók. Minden ártás vagy mulasztás Karmát teremt, amit vagy még ugyanabban az inkarnációban, vagy a következőben, vagy valamelyik azután következőben jóvá kell tenni lemondással, vagy szeretetteli, áldozattal járó ténykedésekkel („elébe menni a Karmának”), vagy szenvedések elviselésével („elviselni a Karmát”).
Az ember csak gyermekkoráig emlékezik vissza; előző életeiről most még nincs semmi emléke. Sem a vallás, sem a művészet, sem a tudomány nem mond erről semmit neki. Ezért egyáltalán nem is gondol az előző életeibe visszanyúló múltból származó következményekre. Következőleg életét és sorsát szabályozó istenséget csak igazságtalannak tarthatja.
Itt van az a pont, ahol az embernek tudatos gondolkozással kell életsorsát kísérni, nemcsak a saját, hanem ismeretségi körén belül álló személyek vagy országok, sőt világhírességek sorsának figyelésével. Meg kell látni, hogy senki sem tudja úgy végigélni életét, ahogyan szeretné, a Karma más utakra tereli, folyton közbedob akadályokat, nehézségeket, tragédiákat, betegséget, bukást vagy akármit, ami az embert a maga eredetileg elképzelt útjáról letéríti, de ugyanide vezethetnek szenvedélyek, kalandok, bűnök, de érzelmi kapcsolatok, szerelmek, házasságok is. Mindezek a maguk fellépési formáiban a földi ember előtt a „véletlen” látszatát keltik. Végül is legtöbbször saját akaratától függ, mit választ, vagy hogy bekövetkezett helyzetekre hogyan reagál. Minthogy nem látjuk előző életeinket, nem tudjuk, hogy ami most minket ér, az milyen előző életeinkbeli cselekvésünknek vagy magatartásunknak következménye. Megismerkedünk „idegen” emberekkel, akikkel az élet összehoz s közben nem tudjuk, micsoda közös múlt kapcsol össze előző életeinkből, nem tudjuk, milyen kiegyenlítetlen számla áll fenn közöttünk, amit most kell majd rendezni. Nem tudjuk, ki az, akinek tartozunk, de azt sem, hogy ki tartozik nekünk.
Az emberiséget tulajdonképpen gyermekkortól nevelni kellene a Reinkarnáció és Karma gondolatára. Milyen más lenne akkor egész beállítottsága a földi élet, saját és mások sorsa, sikerek és sikertelenségek, egészség és betegség, öröm és szenvedés, stb. iránt, s mennyire másképpen kezelné embertársait, akikkel az élet családi, baráti, társadalmi, hivatali vagy üzleti szempontból összehozza. Minél erősebb vagy fontosabb a jó vagy rossz kapcsolat valamilyen személlyel, annál valószínűbb, hogy karmikus előzménye van előző életekből. Amint így nézzük az életet, rögtön másként tekintjük azt. Csupa misztérium bonyolódik egyszerre körülöttünk, s ha még nem is látjuk tisztán a jelenbe kivetülő távoli múltat, de azzal, hogy a Karma gondolatát magunkban állandóan élővé tesszük, finom szenzoriumot fejlesztünk ki magunkban az összefüggések megértésére. A földi életben is úgy van, hogy amivel sokat és érdeklődéssel foglalkozunk, abba mélyebb belátást is szerzünk.
Amikor azt szokták felvetni, hogy az okkultizmus hogyan lehet egyáltalán képes az összemberiség nézőpontjainak megváltoztatásába belehatolni, erre azt felelhetjük: elsősorban a Reinkarnáció és Karma gondolatának a köztudatba való minél intenzívebb bevetésével. Ha sikerül ezt a gondolatot a fehér emberiségnek csak egy részében is életessé tenni, rögtön féket kapott az egoizmusnak az az ijesztő fokozódása, amit korunkban láthatunk. Ma mindenki szimpatikus, aki érdekeinknek megfelel és mindenki ellenség, aki csak legkevésbé is szemben áll érdekeinkkel. Ez a primitív szemlélet az oka annak a rengeteg harcnak, áskálódásnak és gyűlöletnek, ami az emberek között a hivatási, sőt társas életben is kifejlődik, s ami által új, még súlyosabb Karmák teremtődnek, ahelyett, hogy a régiek rendeződnének.
Krisztus azt tanította, hogy a barátokat szeretni, az ellenséget gyűlölni a pogányok is tudják, az ő követőinek az ellenséget is szeretniük kell. 2000 év múlt már majdnem el e tanítás elhangzása óta, de alig akadtak még követői. Az emberiség ’átérti’ a mondottak magasztos jelentőségét, de nem képes azt megcselekedni. A Reinkarnáció és Karma gondolattal való intenzív foglalkozás képes csak az emberi önzést odáig puhítani, hogy ez a krisztusi követelmény legalább közelebb kerüljön lelkéhez. Mert, aki most érthetetlenül ellenségem, nem azért ellenségem-e, mert előző életünkben én bántam igazságtalanul vele? Amint ez a gondolat felmerül, rögtön más lesz a magatartás, nem olyan, mintha a most általános egoista önérdekvédelem alapján nézek mindenkit és mindenki cselekedeteit.
De akkor több megértéssel lesz az ember a különböző emberi sorsok szemléletét illetően is! Becsületes, tisztességes emberek életét látjuk telerakva szenvedéssel, sorscsapással, betegséggel, mialatt hitvány gazemberek sikerben dúslakodnak. Meg kell érteni, hogy ez nem véletlen, nem sorsszeszély. Előző életek előzményeiből adódik a következmény. Egyik a jelenlegi életében meg nem érdemelt szenvedésekkel törleszti régi Karma-tartozásait, a másik földi előnyök révén kerül megpróbáltatásba, megkísértésbe és éppen a siker, a szerencse buktatja meg. A földi életsorsok a legellentétesebbek, semmi törvényszerűség nem állapítható meg belőlük a leggondosabb vizsgálat mellett sem. Nem is lehetne másként: ha kétségtelen szabályszerűségeket lehetne a tömegekre vonatkozólag megállapítani, azt tanítanák a tömegeknek és mindenki a legkényelmesebb megoldást választaná. Így hova jutna a szabadság princípiuma és a szabad akarat? A Reinkarnáció és Karma a tökéletes kiegyenlítődést, a teljes igazságszolgáltatást biztosítja, de nem egyetlen inkarnáció folyamán, s ezáltal a szabadság, a szabad választás kérdését egyáltalán nem korlátozza.
Az utolsó évezredekben, amidőn a nyugati emberiség a saját szabad és önálló lelkiségének kifejlesztése érdekében törvényszerűen mindjobban az anyagi világba merült bele, a Reinkarnáció és Karma tana szükségképpen kiveszett a nyugati emberiség tudatából. Ez a tan ugyanis mindig a szellemi felé fordította volna az emberek gondolkozását és így fékezőleg hatott volna az anyagbamerülés folyamatára. Ezért az utolsó öt évezred (a Kis Kali Yuga korszaka) alatt a nyugati kultúrvilágban ez a tan alig-alig néha merül csak fel nyomokban. Ezért nem találkozunk vele a Bibliában sem közvetlenül és világosan kifejezve. Ezért nem szerepel az eredeti Rózsakeresztes tanításokban sem. Mikor az anyagbamerülés szükségszerű ideje lejáróban volt, a XIX. században, egyszerre előkerült a Reinkarnáció és Karma tana onnan, ahol sohasem merült feledésbe, Indiából és az európai irodalom foglalkozni kezdett vele. A spiritiszták (1847 utáni időszak) zöme e tan alapján áll és mondhatni, hogy a spiritizmus nagy elterjedtségére való tekintettel elsősorban a spiritisztáké az érdem, hogy a Reinkarnáció és Karma gondolata ennyire szétterjedt a fehér kultúrvilágban. A későbbi okkult irányoknak (Teozófia, Antropozófia) is ez a fundamentuma. Mikor a Kali Yuga lejárt (1899) a fehér emberiség kultúrrétegei eléggé jól ismerték a Reinkarnáció és Karma tanát. Ismerték, tudtak róla, de nem nagyon hittek benne és nem építették bele életükbe. Valamit ismerni és valamiről élő, belső lelki meggyőződéssel bírni, nagy különbség.
A Biblia szavaiba és a régi dogmák kötöttségeibe fantáziátlanul belemerevült keresztény Egyházak szintén ellenségei ennek a gondolatnak, mert ellenségei minden változásnak. A középkorban még meg lehetett magyarázni az embereknek, hogyha csak egyetlenegy földi életet élnek is, egyesek kényelemben, pompában, hatalomban, egészségben, mások szenvedve, nyomorogva, üldöztetve és betegségben, az mit sem változtat az Isten „végtelen igazságosságán és az emberek iránti végtelen szeretetén”. Ma már csak az egészen korlátoltak hiszik el, hogy egyik embernek jó, a másiknak borzalmas sorsot adni, egyiknek kiváló képességeket adni, a másikat félhülyén vegetálni hagyni – és ebből az egyetlen földi életből az illető ember egész örökkévalóságának további mikéntjére a konzekvenciákat levonni, ez isteni igazságnak fogható fel és nem a legbrutálisabb isteni önkénynek. Minél fejlettebb lesz a tudati lélek emberének gondolkozása, annál inkább fogja átlátni az „egyetlen földi élet” elvének igazságtalan, értelmetlen és célszerűtlen voltát. A kérdést ma még az általános és minden szellemiben (tehát az Istenben is) való hitetlenséggel oldják meg, de az ateizmus évtizedei már meg vannak számlálva, s azután az új szellemibe fordulás már félredobja ezeket az ósdi, elavult és értelmetlen egyházi magyarázatokat az emberi lét alapvetően legfontosabb kérdésére vonatkozólag.
A Reinkarnáció és Karma tana a maga egyszerűségében az emberiség egyik legnagyobb szellemi nevelője lesz, amelynek át kell hatnia minden ember lelki életét és az élet, a sors minden eseményét, minden megnyilvánulását az embernek ezen keresztül kell értékelnie. Tekintetbe vételének tehát mindennapos, állandó funkciónak kellene lennie, miáltal az ember fokozatosan közelebb jut Karmája megismeréséhez, szemben a mai helyzettel, amidőn az ember ellenséges idegenségben áll saját sorsával szemben, mintha ahhoz semmi köze sem volna.
Amivel foglalkozunk, amiben elmélyedünk, az iránt érzék, képességek fejlődnek ki bennünk. Ha a Karma-gondolattal helyesen foglalkozunk és állandóan, minden eseménynél tekintetbe vesszük, sokkal többet fogunk belőle megérteni és inkább lesz módunk „elébe menni Karmánknak”, vagyis nem megvárni, amíg az végigtapos rajtunk, hanem saját szabad elhatározásunkból már előre megtenni azokat az áldozatos lépéseket, amelyeket különben csak a Karma lesújtása után kényszerültünk volna megtenni. Ezzel pedig rendkívüli mértékben enyhítjük és oldjuk Karmánkat.
Nem csoda, hogy Rudolf Steiner olyan különös mértékben fontosnak tartotta ezt a kérdést, hogy az Antropozófiai Társaság legjelentősebb feladatává tette a Reinkarnáció és Karma tanának ápolását és annak hirdetését, hogy Krisztus soha többé fizikai testben a Földön megjelenni nem fog.
S ha ezeknek az elveknek magáévá tételével az ember kezdi mindjobban megérteni s egy kicsit talán sajátjának is tekinteni sorsát, akkor legközelebbi inkarnációjában már módja lesz homályosan, majd mindegyre világosabban visszaemlékezni az előzőre. Rudolf Steiner mondja, hogy a jövőben az emberben olyan új szenzórium fog kifejlődni, amely a megfelelő belső magatartású embereket képessé teszi erre. A nem megfelelő lelki magatartású emberek ezzel nem lesznek képesek élni s ez bennük kínzó, neurotikus tüneteket fog okozni.
Akárhogyan is nézzük, mindenképpen éreznünk kell, hogy az emberiség már felserdült ahhoz, hogy ne vaktában és összefüggéstelenül élje földi életét, ahogyan a gyermekkorban szokásos, amikor a gyermek csak a pillanatot nézi és nem törődik sem a tegnappal, sem a holnappal. Az embernek, a fejlettség ebben a fokában, tiszta képének kell lennie arról, hogy miért is van itt a Földön egy-egy inkarnációra, mert csak akkor képes megfelelően viselkedni. Tudnia kell, hogy nem azért van itt, hogy kedvteléseinek éljen, hanem hogy fejlődjék, és fejlődése érdekében már születése előtt bizonyos Karmát vállalt a földi élet során való teljesítésre. A Karma legtöbbnyire fájdalmas élmények elviselésére visz, máskor előnyöket, érvényesülést és sikert ad – egy ideig, mintegy kipróbálás céljából, hogy az ember hogyan reagál a jó helyzetben. Jó és rossz szakaszok tarka összevisszasága egy-egy földi élet, ahol szellemi szempontból nem az a lényeg, hogy de facto mi történt ezzel vagy azzal az emberrel, hanem, hogy az, ami történt, szellemi fejlődést eredményezett-e nála vagy sem. Oldotta-e általuk régi életeiben felhalmozódott karmáját vagy ellenkezőleg, még növelte-e meg nem felelő viselkedésével saját Karma-terhét. Minden attól függ, hogy az ember hogyan reagál, midőn Karmájával folytonosan találkozik. Úgy is lehetne mondani, hogy az élet az emberből kifelé törekvő saját stílusvonalának és a kívülről befelé ható Karma-vonalának folytonos ütközése (részletesen kifejtve az „Életstílus” című dolgozatban, Budapest, 1959. január 20.).
Mindezek elméletileg nagyon könnyen megérthető dolgok. A lényeg azonban az, hogy az ember ne csak ’megértse’, hanem folyton alkalmazza is a megértett gondolatot életének összes fázisában. Mert az nem mindig könnyű, sőt gyakran igen nehéz. A Karma útjai néha rendkívül bonyolultak s csak nagyon későn, visszatekintve lehet megállapítani, hogy ez vagy az a lelki hatás nem is lett volna elérhető más úton. Éppen ezért az embernek rá kell hagynia magát Karmájára, bizalmat kell előlegeznie Karmájának. Viszont, mivel a Karma legtöbbször csak fájdalmat okoz és a jóval is csak csapdát állít az embernek, nem csoda, ha az emberek ezt a bizalmat ugyancsak gyéren osztogatják, még olyanok is, akik elméletileg tisztában vannak a Karma kérdésével. Végtelenül nehéz megérteni, hogy ami a Földön jó és kellemes, az a túlvilágon, szellemi szemlélettel rossz vagy legalább is értéktelen, s ami a Földön kellemetlen és szenvedésteljes, az minősül előnyösnek a túlvilágon; és ha meg is érti az ember, nagyon nehéz azt magáévá tennie. Bizalmat előlegezni a Karmának annyi, mint minden védekezés nélkül belemenni mindazokba a nehéz élethelyzetekbe, amelyek adódnak. A földi értelmes ember pedig éppen a szenvedések elkerülését célozza, tudatosan és önkéntelenül egyaránt.
Különösen nehéz problémák adódnak, ha valaki magasabb szempontokból gondolkozva, áldozatos, szeretetteljes ténykedést fejt ki és élete mégsem javul, sőt esetleg Karma-sűrítésben lesz része, mert a Sorshatalmak ezt a kedvező lelki beállítottságát arra akarják felhasználni, hogy minél több Karmát oldjon fel általa, vagy olyan sok feloldanivalót vállalt jelen inkarnációjára, hogy nem lehet számára nagyobb pihenő-intervallumokat engedni, vagy előző életében éppen azzal teremtett Karmát, hogy megakadályozta mások szellemi fejlődését, vagy mások szeretetét szeretetlenséggel viszonozta, tehát most az ő fejlődése akadályoztatik meg, illetőleg az ő szeretetteljes törekvései találkoznak megértetlenséggel.
Az igazi Karma-megértés tehát, mint látjuk, emberfölöttien nagy bizalmat és hitet kíván a Sorshatalmakban. A mai bizalmatlan emberben ez aligha található meg, ezért lépésről lépésre kell haladni kifejlesztésével; de foglalkozni kell vele, hozzá kell fogni kifejlesztéséhez. Hatása nemcsak rendkívül jellem-átalakító, hanem egyenesen a szellemibe vezető is. Akik a materiális előnyökhöz tapadnak, még ha csak valamelyest is, nem képesek egész lélekkel erre az útra lépni s mindent, ami nap-nap után velük történik a Karma oldaláról nézni és arról az oldalról is nézve megállapítani törekedni, hogy „mi tehát most a tennivalóm”. A két ellentétes oldal ellentétes szempontokból vetíti elénk, hogy mi adott helyzetben a tennivaló; s aki csak földi oldalról vizsgálja a kérdéseket, az csak onnan fogja a válaszokat is kapni.
Tudjuk, hogy milyen fontos az életben a megítéléseknél a sokszempontúság. A konvencionális, berögzött gondolkozási szokások szerint ítélő egyszempontú emberek sem magukat, sem az emberiséget nem viszik előre, sőt másokat is akadályoznak, tehát egyenesen Karmát kötnek. Ezek az emberek állnak leginkább harcban saját Karmájukkal, amint a kellemetlen hatásai miatt mindenképpen elkerülni, megváltoztatni törekszenek azt. Hihetetlen fáradság, küzdelem megy ilyen célokra, s közben az ember még többet szenved, mintha hagyta volna az eredeti Karmát; okosan és tudatosan figyelve, hogy mit nyer, milyen fejlődéshez jut általa. A helyesen elviselt Karma új erőket ad, az ellenállás erőt pusztít és esetleg új Karmákat köt.
Karma-elviselés! Tehát folyton csak tűrni, szenvedni, elviselni? Nem tisztára passzív út ez? Tévedés! A fatalizmus az, ami a passzivitást tanítja, amely ölbe tett kezekkel engedi a végzet beteljesülését. A Karma akcióra serkent, hiszen mint előbb mondottuk, minden helyzetben, amit a Karma elénk vet, felveti a kérdést: az adott helyzetben mi a tennivalóm? Tehát egyáltalán nem jajgatás, siránkozás, ellenállás, improduktív magatartásról van szó, hanem a beköszöntött karmikus esemény higgadt és józan felértékeléséről: ez és ez történt. Mennyiben változtatja ez meg szükségszerűen életemet, mit vesz el belőlem, mire figyelmeztet, általa mi új kapcsolódhat be életembe, amire tudatosan törekednem kellene. Mi régit, elavultat, berozsdásodottat, túlságosan és már élmény nélkül megszokottat távolít el életemből ez az esemény, ami, ha kellemetlen is vagy gyászos vagy kínos, de valami újat hoz, valami újra figyelmeztet. Ezt kell tudatosan felismerni és megragadni: ez a tennivalóm! Ebben áll az aktív Karmaviselés. Mindig pozitívnak kell lenni az élettel szemben: az adottságokból mindig valami pozitívat kell kihozni, ami lelkileg fejleszt; mert az életből egyedül ez a fontos.
Aki mindennapos rágondolással ezeket a szempontokat fejleszti ki lelkében s egyben tudatosítja azokat, nemcsak másképpen nézi egész életét és annak értelmét, hanem magasan fölé emelkedik mindazoknak a lenyűgöző, illetve földbetaposó hétköznapi hatásoknak, amelyek az emberek családi, baráti, hivatali, stb. életét előbb-utóbb elszíntelenítik és megkeserítik. Nem szabad engedni a fáradt, lélektelen elhétköznapiasodást! A helyes Karma-elviselés folyton új szellemi erőforrást ad, és a szellem erői az egyedüliek, amelyek révén ki lehet emelkedni az elmechanizált mindennapi élet gyötrő értelmetlenségéből. A szellem a legrosszabb földi körülmények között kincseket tud adni az embernek és ráébreszti folyton a magasabbra, ami mellett jó körülmények között elhaladna.
Sokan azt mondják, ők nem érnek rá okkultizmussal foglalkozni, mert az rengeteg olvasást, anyaggyűjtést kíván. Íme, itt a bizonyíték, hogyha valaki egyetlen, könnyen megérthető okkult alaptételből indul ki – jelen esetben a legfontosabbat, a Reinkarnáció és Karma gondolatát vettük például –, annak saját lelkivilágába való belehelyezésével és mindennapos alkalmazásával elképzelhetetlenül magasra emelkedhet lelkében. Vagyis nem az összeolvasott okkult anyag mennyisége a lényeg, hanem, hogy abból az életben mennyit alkalmazok. Amit cselekedeteimben a világba vetítek, az az igazi, bennem életessé vált lelki tartalom. A többi csak halott ismeretanyag, absztrakció.
Ha az ember az élet összes jó és rossz fordulatában, megnyilvánulásában a történteket nemcsak földi szokványos szempontokból nézi, hanem minden alkalommal gondol a Karma szempontjaira is, nem ragadtatja el magát a sikertől és nem omlik össze a csapásoktól, mert mindkét oldalon az a kérdés merül fel benne az öröm vagy fájdalom mellett: és most mi a feladatom? Ezzel a tudati lélek embere számára az élet egy ilyen egyszerű eszköz, egy gondolat állandó tekintetbe vétele mellett a helyes szemléletbe állhat be: az életet összes részletében is, megoldandó feladatnak tekinteni. Nem kell félni, hogy ennek érzelmi hűvösség vagy merev gépszerűség lesz a következménye, ahogyan a saját állati ösztöneiket dédelgető emberek szeretik mondani! Pontosan ellenkezőleg, sokkal mélyebb, tartósabb és igazibb érzelmek támadnak a meggazdagodott lelkivilágban, ahol az ember felelősséget érez önmaga és embertársai iránt is, akikkel az élet során ilyen vagy olyan kapcsolatba került.
Volenti non fit iniuria. Az okkultizmus minden úton hozzáférhető az embereknek. Mindenkinek saját adottságai szerint. A cél az élet értelmét és feladatát közel hozni az emberhez, hogy minél több emberben minél tudatosabbá váljék. Földi sorsában soha senkit nem ér igazságtalanság, ha előző életei is beszámítanak. Legfeljebb arról lehet szó, hogy az ember soknak tartja azt a törlesztést, ami az adott, jelenlegi inkarnációban rá esik. Viszont ne felejtsük el, hogy kevés, de jól végzett inkarnáció a cél és nem a sűrű, de gyenge eredményű inkarnációk. Mindebből pedig az következik, amit a nagy Rudolf Steiner mondott:

„Dem Schicksal muss man immer „Ja” sagen,
Dann sind wir innerlich absolut frei.”